Bodzalevet kívánok. 

Sürgős riasztsára megyek ki. Pár talan, kiüldöztem őket, minthogy veszélyes fegyenceket kell bevinni... Bemegyek a lakába, fegyver elő, erre mit látok? Kávéznak. De rendesen, csészékből, kristálycukorral, és még barna is volt, ha jól láttam. Na ne. Két lövés, két kavics, és húznak haza inni az ötöskék. Megáll az ész, és ácsorog.

Midnig is úgy voltam vele, hogy akármennyire nem szeretem az üljünk-össze-és-érezzük-jól-magunkat-közben-meg-okádjunk-az-egésztől partikat, mindig akad valaki, akiért érdemes elmenni. És ilyenkor semmi más nem számít. Még a hatalmas csokrokból áradó rafflesia-bűz, és az émelyítő mennyiségő csokoládé, és ávlogatott édességek szaga sem. A butaember/négyzetméter sokkal jobban kiakaszt, de mindent el lehet viselni, ha valóban fontos. Két órát fejen állva is kibírok, magyarán ezeket az alkalmakat is túl lehet élni, sőt, ha visz magával valami pozitívat az ember, akár még élvezheti is. Pontosan ezért nem értem talán, hogy amikor tartottuk ezt az anyáknapi mizériát, miért hozta rá el anyuka a gyerekét, és miért ment el. Történetesen a mamát elég jól ismerem, lévén a srácaink egy játszótéren legelnek a mai napig is. Tudom, hogy nem szeret lógni a munkahelyéről, és tudom, hogy nem szereti az ilyen alkalmakat. De biztos vagyok benne, hogy sokat jelentene a gyereknek, ha rendesenszocializálnák. Megdícsérnék, ha szépen énekel, és van kinek odaadni a hendméd ajándékot a műsor után, mégha egyik sem sikerült túl fényesre. Nekem sokat jelentett. 

Ni csak, mik nincsenek. Egész ügyes volt a kölyök. Ráadásul ismeri a blogot is. Pontosan ezért kellett költözni. Node van ez így. 

Két démon, és ha nem is egy csapásra, de összehozta. Egy negatív és egy semleges. Ráadásul értelmesnek látszik, még ha mániái is vannak - szemmel láthatóan. De melyik zseninek nincsenek...? (Tudom, mert nekem is van :P)

Említettem már, hogy a rokonoknál kevés idegörlőbb dolog létezik a világon? Csak annak örülök, hogy én egyke vagyok, és a férjemnek nem szükséges bájvigyorognia, mikor az én testvérem önti ki a méregdrága varázstárgykomponensre a tejet... Neki bezzeg két testvére is van, magyarán édes egyetlen anyóskám három hülyegyereknek adott életet... Már pusztán ezért utálható. Tárgyra visszatérve, a két birka, Jani és Csaba hozta az egész pereputtyot, feleség, két és fél gyerek, estébé - mindezt házavató címén. Magyarul alig vettük meg, és máris öszsetörik. Köszönjük. Csak annak örülök, hogy az ő gyerekeik sokkal idősebbek az én pintyőcskéimnél, tíz-tizenkét-tizenhárom és tizenhat évesek, mayarul már az országban sem lesznek, mikor nem lesz a pöttömök farán a tojáshéj. Jani, a legidősebb még talán rendelkezik némi értelemmel, de a többit biztos, hogy a neje szivattyúzta le... a szőke liba... a gyerekei, a két fiú meg.. Ha Attila Isten ostora, akkor ők az inkvizíció. Nem elég, hogy nagyobb nálam a tizenhárom éves kiskamasz, még a csúzlit is csak nehezen sikerült kicsavarni a zsíros mancsából. Azt a triplaszikröt vulkáni fogással egy pilanatra eltereltem a figyelmét (magyarul tarkón vágtam, és ameddig csillagokat látott, elkoboztam a fegyvert). Azonban az én totyogóim is teljesen bevadultak. Lasszó kellett volna az összefogásukhoz, és ami azt illeti, csak kevés választott el attól, hogy elővegyen a stukkerem, és ne lőjek a grillezés során az ég fele (vagy Jani nejébe.) Ami a másik sógort illeti.. róla ne is beszéljünk. Még egy csiga is gyorsabb az ő felfogásánál, és ha ennél lassabban mozogna, akkor valószínűleg emlékeztetne egy visszatekerésre. A gyerekei, a tizenhat éves Lola már most végigmobilozta az estét, ha jól számoltam négy randit rendezett le hat különböző fiúval, de aztán egy idő után felhagytam a megfigyelésévbel. Legalább nem azon fáradozott, hogy tönkrevágjon mindent. Szerencsére nem aludtak itt a hétvégén, csak a szombatomat szúrták el. Viszont jövőhéten meg anyák napja, magyarul az oviban kötelező a megjelenés. Én igazán értékelem az igyekezetet, de hogy hatvan repedtfazék hangú négyévest meghallgassak.... Valószínűleg a pocaklakónak se fog túl jót tenni a dolog. (Dublőrt!) 

Már megint! Gráh. Gyűlölöm az Anasztázia napot. Már vagy harmadik éve, hogy Anasztázia napon (tegnap) felbukkan az a nyomorult démon. A rossz az ráadásul, hogy igazábók nem csinál semmi rosszat.. Csak azt hiszi, hogy ő az utolsó élő romanov és halálra ijesztgeti a nyomorult talanokat és mágusokat.... Gráh. Idén azonban nem küldtem haza. Csak betettem egy kavicsba, azon belül is anyósom egyik ékszerébe. Bocsi, de az volt kéznél. 

Nyúlnap van. Mi sem természetesebb, mint ilyenkor egyk is locsolkodás, estébé. Kedvesem mindenkin végigment egy leírhatatlan bödüs pacsulival, aminek szerinte ibolya illata van. Blöá. Persze az anyósom szerint is jó anyag, de a gyerekek orrában sokkal jobban bízom - szerintük is gusztustalan volt. Mindenesetre amit ők is jobban bírtak, az a csokitojáskeresgélés volt. Még csak másfél hónapja, hogy ideköltöztünk, mégse tartott túl sokáig, míg a két totyogi felfedezte a kertet, az alsó szinten, és kis segítséggel az emeletet de még a tetőteret is. Persze, csakhogy szerencsém legyen, pont akkor kezdett színes buborékokat böfögni az apró, mikor Mama volt velük - még szerencse, hogy semmit nem vett észre az egészből, mivel jóízűen szunyókált. Mindenesestre tanúlság: Ha nem akarom lebuktatni magunkat, amikor nem érek rá, nem szabad a helyiekre bízni az aprónépet. Már van is egy ötletem, kihez vihetném a két rosszcsontot. 

Már két napja, hogy mindenki össze meg vissza karattyol holmi hasadékokról. Nem tudtam aludni, így elmentem megnézni pár megadott helyszínt. Felesleges volt azonban, miután sehol semmi - pláne démonikus. Nulla démonlenyomat, nyálka, egyéb plazma. Ennyit a pánikkeltőkről. 

Talán öt perce, hogy hazaértem. Apa, a két baba alszik, és a legkisebb se rúgdal. Már egy hónapja, hogy nem vállaltam semmilyen mozgalmasabb munkát, és meg kell mondjam, hiányzik a stressz és a kihívás. Nem tudok aludni, de nincs semmi, amit csináljak. Pótcselekvésként viszont egyfolytában ennék. Rosszab, hogy valami csípőset, vagy valamit, amitől feldagad az arcpm. Így is elég vágottszemű vagyok, úgy pedig már egyenesen nem látnék. Helyette tehát körbenézekaz interneten, és majd, ha lesz kedvem megmozdulni, megtervezem a következő, béta verziójú dimenziólezárót. Ideje lenne már.

Ami viszont a mozgalmasabb munkát illeti... Tegnap is lett volna egy, kaptam egy fülest, hogy banzáj van a Margiton - erre ma a VV is elfogy, akkora murit csaptak ezek. Már megint azok az anarch vérfarkasok. Kellene végre valamit velük kezdeni, azonban perpill csak mint kispados üzemelek - az pedig sokat nem ér. Helyette mostanában csak házvédelmeket, nyomravezetéseket vállalok, és ha a megrendelők vámpírok, hiába gombolok le róluk sok pénzt, csak embertelen időben érek haza. Viszont van egy pozitívuma is a terhességnek: Nem kezdenek ki velem a magukat ugyancsak keménynek gondoló izomagyak. Ezután párnával a trikó alatt fogok mászkálni, már látom.

Holnap (pontosabban ma) én vagyok az ügyeletes pöttömügyben, miután Tibor rendfenntart. Bölcsödés nyusziprogram lesz. Megvan ugyan erről a véleményem, de az a fő, hogy az ebihalacskák élvezzék. És ameddig nem vágják el az icicpici ujjacskájukat a cikk-cakk ollóval, a dolog rendben is van. A probléma ott kezdődik, hogy holnap is kihívtak éjszakára. Ideje lenne visszamondani az ajánlatokat?
 

A nagy lótúrót. Hazaküldték, megölték, nem zavar több vizet. Az, hogy pár kettyós cigányasszony egyfolytában a halál tarotlapját pakolja ki, nem jelent még semmit. A jósok vajmi keveset tudnak a valóságról, letöbbjük kamuzik, és csak kiszínezi azt, amit pár valódi látó mond. Biztos forrásból tudom, hogy így van - másrészről kilóméteres távolságból kiszagolom már a démonokat - ha esetleg nem látnám a lencsén keresztül mindig, még ha csak felesre is van betéve.

Mindenesetre ha valaki lát egy valódi démont, sikítani sincs ideje, és én már írtani fogom. Pont.